Sportmagazin

Labda-Labda.blog

Labda-Labda.blog

Premier League 5. fordulójának történései

2016. szeptember 20. - piritoskenyer

 Tíz mérkőzésen 36 gól született az 5. fordulóban, mely után már csak 3 csapat őrzi veretlenségét. 

xhaka-cele2.jpg

Kép:dailycannon.com

Chelsea - Liverpool 1:2

Péntek este került sor a nyitó mérkőzésre, mely a forduló legjobban várt összecsapása volt. Külön poszt lett szentelve a rangadónak(blogpost), de a rend kedvéért az összefoglaló, gólok ide kerülnek. 

A mérkőzés összefoglalója

Hull City - Arsenal 1:4

Érdekes módon szerezte meg a vezetést a vendég együttes, többszöri próbálkozásra sem sikerült felszabadítania a Hull védelmének, végül Iwobi lőhetett közelről, amibe talán még Sanchez beleért, így került a hálóba a labda. Egy perccel később Sanchez növelhette volna csapata előnyét, de Robertson miután eladta a labdát, egy szép becsúszással szerelte a támadót, javítva hibáját. 10 minutummal később Iwobi helyzeténél védett óriásit Jakupovic, aki a 40. percben Livermore kezezéséért (a megmozdulásért piros lapot kapott a játékos) megítélt büntetőt is hárította. A második játékrészben 10 percet kellett várni a gólra, ekkor szép támadás végén Walcott ziccerben emelt a kimozduló kapus felett a hálóba. Ekkor kissé vissza vettek a csapatok, de a 79. percben Snodgrass tizenegyesből szépített, így a végjátékra maradtak izgalmak. Néhány perccel később azonban újra 2 gólos volt a vendégek előnye; Walcott próbálkozása még elakadt a kapusban, de a labda így Sanchez-hez került, aki a léc alá vágta azt. Ha a chilei támadó második gólja volt a hab a tortán, akkor a ráadás második percében Xhaka bombája volt a cseresznye a habon; óriási gólt lőtt bal lábbal, majdnem harminc méterre a kaputól. Az "ágyúsok" kedden a Ligakupában a Notthingam otthonába látogatnak, de szombaton vár rájuk egy igazi próbatétel, londoni rangadót vívnak a Chelsea ellen az Emirates-ben. A "tigrisek" hét közben a Stoke, hétvégén a Liverpool ellen vitézkedhetnek. 

Összefoglaló, gólok

West Bromwich - West Ham 4:2

A vendégeket erősítő Masuaku előbb a mezőnyben ért hozzá a labdához kézzel, majd a beívelt szabadrúgáshoz a tizenhatoson belül, az így megítélt büntetőt Chadli higgadtan értékesítette. A félidő vége előtt tíz perccel majdnem egyenlített a West Ham, de Antonio helyzeténél jól jött ki kapujából Foster, a hazaiak hálóőre. 2 percre rá Rondon lőtt a hosszúba védője lábai között, majd a 44. percben McClean tette bele a lábát egy lövésbe, így növelve csapata előnyét. A második félidőben az 56. percben szöglettel jöhetett a vendég együttes, amit gyorsan végeztek el, de így a labda Fletcher-hez került, aki azonnal indította a kilépő Rondont, hogy a csatár a mellette érkező Chadli elé tálaljon 100 %-os helyzetben, így már 4:0-ra vezettek a hazaiak. A "kalapácsosok" Payet révén a kapufát találták el egy szabadrúgásból, de egy perc múlva Antonio fejesével már összejött a szépítés. Sőt! Payet buktatása miatt megítélt büntetőt Lanzini belőtte, 4:2-re módosítva az eredményt, úgy, hogy még volt hátra 25 perc. A két gyors gól azonban nem hozott újabb kettőt, egyedül Collins-nak volt egy ígéretes helyzete a 82. percben, de Foster magabiztosan fogta a lövését. A lefújás pillanatában örülhettek a hazaiak a 3 pontnak, akik a 10. helyen állnak a tabellán. A West Ham az Európa Liga selejtezőjéből való kihullás után a bajnokságban sem képes jó teljesítményre, a kieső zónában szerénykednek a 18. pozícióban. 

A mérkőzés összfoglalója

Manchester City - Bournemouth 4:0

A Bajnokok Ligájában a német Möchengladbach ellen nyert hazai pályán 4:0-ra a Pep Guardiola vezette alakulat, most a bajnokságban arattak sikert ugyanolyan végeredménnyel. A gólok sorát Kevin De Bruyne kezdte, aki egy szabadrúgást nagyon okosan a felugró sorfal alatt lőtt a kapuba a 15. percben.  Tíz minutummal később a vendégek jöhettek pontrúgással a City térfelén, de a beívelést kifejelték a védők, így villámgyors kontrát vezethettek a hazaiak, melynek végén Iheanacho passzolt a hálóba Sterling önzetlen átadását követően. Szinte lekopírozták a góljukat a második félidőben a ManCity játékosai, az volt a különbség, hogy most a nigériai támadó adott labdát Sterlingnek a gólszerzéshez, amivel 3:0-ra módosult az állás. A 66. percben a bajnokin először a kezdőcsapatban helyet kapó Gündögan lőtt gólt, aki De Bruyne passzából talált be. A hátralévő időben a vendégek egy kapufáig azért eljutottak, valamint Nolito kiharcolt magának egy piros lapot, így tíz emberrel fejezte be a mérkőzést a hazai csapat, de az eredmény már nem változott. A Manchester City mind a 8 tétmérkőzését megnyerte a szezonban, hibátlan mérlegükkel vezetik a tabellát. Érdekesség, hogy a Ligakupában és a bajnokságban is a Swansea lesz az ellenfele a manchesteri kékeknek. 

Gólösszefoglaló

Leicester City - Burnley 3:0

Szerdán a Bajnokok Ligájában szerepelt a Leicester, és meggyőző játékkal három gólos győzelmet arattak a belga Club Brugge otthonában. Az első félidőben kevés lehetőséget alakítottak ki a gólszerzésre a csapatok, előbb Mahrez egy szóló után vette célba a kaput, de lövését lábbal hárította a vendégek kapusa Heaton, majd a Defour találhatott volna be fejjel, de ekkor a hazaiak hálóőre Zieler volt jó helyen. Ezután Mahrez fejjel is veszélyeztetett, de gólt nem ő, hanem a nyáron érkezett Slimani szerzett, aki egy jól beívelt szabadrúgást bólintott közelről a kapuba. A második félidő még szinte el sem kezdődött, de már 2:0 volt az állás; ezúttal is Slimani fejelt gólt, aki Mahrez és Vardy közreműködéséért lehetett hálás. A harmadik Leicester gólt egy vendég játékos szerezte; a saját kapujába talált be, miközben Mahrez középre adását próbálta megakadályozni. A 81. percben még Zieler kapus bizonyította egy megpattanó szabadrúgás hárításával, hogy érdemes volt áldozni az ő leigazolására is. A bajnoki címvédő talán kezd magára találni, legalábbis a nemzetközi és hazai mérkőzésen aratott győzelme erre enged következtetni. A soron következő két összecsapás (Chelsea ellen a Ligakupában, a Manchester United ellen a bajnokságban) lesz igazán mérv adó, hogy a "rókák" mire lehetnek képesek idén. 

A mérkőzés góljai, összefoglalója

Everton - Middlesbrough 3:1

 Érdekes góllal szereztek vezetést a vendégek a 21. percben, amikor is egy beadást Stekelenburg lehúzott volna, de a levegőben Negredo-val ütközött, így kiejtette a labdát, ami a kapuba jutott. Nem sokat váratott magára az egyenlítés, a 600. (!!!) Premier League mérkőzésén pályára lépő Gareth Barry egy szöglet után elé pattanó labdát vágott be a léc alá. A vezetést a 42. percben szerezte meg a hazai gárda, ekkor Coleman Lukaku-val kényszerítőzve került helyzetbe és lőtt el a kapus mellett. Még ebben a játékrészben kétgólos lett az Everton előnye; Bolasie beadásába Lukaku éppen csak beleért, de pont így zavarta meg a kimozduló Victor Valdes-t aki nem tudott hárítani. A második 45 percben Barkley alakított ki magának lövőhelyzetet, illetve még egy ígéretes kontrát vezettek a hazaiak, de újabb gól már nem született, maradt a 3:1-es eredmény. Az Everton második helyen áll a tabellán és a következő fordulóban rá váró Bournemouth sem tűnik legyőzhetetlennek, így folytathatják jó sorozatukat.

Összefoglaló, gólok

Watford - Manchester United 3:1

Jose Mourinho együttese a manchesteri városi rangadó után az Európa Ligában is vereséget szenvedett, így mindenképpen javítani szerettek volna a bajnokságban. Ennek ellenére az első félidőben nem brillíroztak a "vörös ördögök". Már a 13. percben megszerezhette volna a vezetést a Watford, amikor De Gea és Smalling egymást zavarta, így a labda Ighalo elé került, aki azonban az üresen tátongó kaput nem tudta eltalálni. Nem sokkal később egy Deeney fejesnél azonban nagyon védett a spanyol hálóőr. A vendégek egy gyors támadás során az oldalhálót találták el, majd Pogba zörgette meg a felső kapufát. A vezetést a Watfordnak sikerült megszerezni a 34. percben; Martial-t vélhetően szabálytalanul szerelték, így került a labda Janmaat elé, akinek középre adását Capoue vágta be. Még ebben a játékrészben Ibrahimovic majdnem ziccerbe került, de a védők beérték, így helyzet ebből sem lett. A második félidőben sem sikerült igazán felpörögnie a vendég csapatnak, de a egyenlítés így is sikerült nekik; Ibrahimovic beadása egy védőről Rashford elé került, aki közelről a kapuba passzolt. Ezt követően Ibrahimovic veszélyeztetett egy fejessel, de próbálkozását Gomes kapus védte gyönyörű vetődéssel. A 83. percben a csereként beálló Zuniga egy visszagurított labdát lőtt el a hosszúba, ezzel visszavéve a vezetést csapatának. Nemhogy az egyenlítés nem sikerült a vendég gárdának, de a hosszabbításban egy kontra végén Success buktatásáért büntetőt ítélt a játékvezető, amit Deeney értékesített, így kialakítva a 3:1-es végeredményt. A "vörös ördögök" a Ligakupában az alsóbb osztályú Northampton ellen javíthatnak, a bajnokságban a Leicester City-t fogadják az Old Traffordon. 

A mérkőzés összefoglalója

Southampton - Swansea 1:0

Langyoska első félidőben Llorente kotort majdnem egy gólt vendég oldalon, a hazaiaknál pedig Long kapott sárgát a tizenhatoson belüli műesésért. A legnagyobb helyzet Redmond előtt adódott, aki Tadic passzának köszönhetően került ígéretes lehetőség elé, de a kapuval szemben állva csúnyán felé lőtte a labdát, így gól nélkül zárult az első 45 perc. A második játékrész izgalmasabbra sikerült az elsőnél, Long 3 perc elteltével szerzett majdnem gólt, de a kapus mellett elgurított labdáját Naughton kivágta a vonal előtt. Charlie Austin jött be csereként az ír támadó helyett a hazaiaknál és előbb a kapufát találta el közelről, aztán beállása után 10 perccel már a hálót is megzörgette, megszerezve ezzel a vezetést csapatának. A vendég egyenlítés a 86. percben sikerülhetett volna, de Sigurdsson lövését Forster védte bravúrral, így a három pont a hazaiaknál maradt, akik első sikerüket érték el a szezonban. A walesi csapatra két mérkőzés vár a Manchester City ellen, egy a Ligakupában, egy a bajnokságban. 

A mérkőzés egyetlen gólja és összefoglalója

Crystal Palace - Stoke 4:1

Már a 9. percben megszerezte az első gólját a hazai csapat, ekkor Tomkins ért lehelet finoman egy beadásba, így kapuba juttatva a játékszert. Kettő perc elteltével megduplázta előnyét a Crystal Palace; egy szögletre Dann érkezett remekül és fejelt védhetetlenül a hálóba. A második félidőben majdnem megismételte mutatványát a hazaiak játékosa, ám ekkor a vonalon álló védő kifejelte labdáját. De nem maradt el az újabb hazai találat, McArthur megpattanó lövésével lett 3:0 az állás. Négy percre rá Towsend egy remek egyéni teljesítményt koronázott meg egy csodás találattal. Ezután Bony, majd Walter puskázott el egy - egy lehetőséget vendég oldalon, de a szépítés így is összejött; Arnautovic zúdított be egy lecsorgó labdát tizenhat méterről, ami a becsület gólt jelentette a Stoke csapatának. A Crystal Palace a Southampton-hoz látogat, a Stoke a Hull City-t fogadja a Ligakupa küzdelmeiben hét közben. 

Gólok, helyzetek

Tottenham - Sunderland 1:0

A 'Spurs otthon szenvedett vereséget a Bajnokok Ligájában a Monaco ellen, így a bajnokságban mindenképpen győzni szerettek volna az eddig nem túl fényesen teljesítő Sunderland ellen. Az első félidőben Kane kétszer is helyzetbe került, valamint Alderweireld is veszélyeztetett egy fejessel, amire egy Defoe lövés volt a válasz. Még ebben a játékrészben Son találta el ígéretes helyzetben a kapufát, majd Pienaar közeli próbálkozását kellett mentenie a hazai védelemnek a gólvonalról. A második félidőben azonban már megszületett a találkozó első és egyetlen gólja; egy beadást nem tudtak kivágni a vendég védők, így Kane közelről a kapuba juttatta a labdát. Ebben a félidőben Pickford kettő szép védéssel színesítette az összecsapást, illetve Januzaj szedett össze két sárga kártyát, amivel a kiállítás sorsára jutott. A Tottenham győzelmével a harmadik helyen áll a tabellán, ám rendkívül rossz hír számukra, hogy Harry Kane 2 hónapra kidőlt a mérkőzésen szenvedett bokasérülése miatt. 

A mérkőzés összefoglalója

 

 piritoskenyér

 

A bejegyzés trackback címe:

https://labda-labda.blog.hu/api/trackback/id/tr4811722865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása